Ritkán fordul elő olyan, hogy olyan könyvet találok, ami egyszerre szakmai és közérthető, érdekes a mezőgazdaság iránt komolyabban érdeklődőknek, de a körülöttünk lévő világra kíváncsi laikusabb közönség számára is. Most egy ilyenre bukkantam. Nincs sok időm olvasni, így nagyon megválogatom, hogy mivel töltöm a szabadidőmet. A fülszöveg is bíztató volt, és már rögtön az előszóban megakadt egy mondaton a szemem: „Minden állampolgár és minden fogyasztó megérdemli, hogy világos és hiteles képet kapjon arról, hogy mi kerül a tányérjára…”
Mintha én mondtam volna.
A szerző, Marc Dufumier, francia agrármérnök, kutató, egyetemi oktató könyvében összegyűjtött 50 kérdést, amit a leggyakrabban tettek fel neki az évek alatt és megpróbált rájuk válaszolni mindenki számára érthető stílusban.
Megmondom őszintén, nem mindegyik kérdés keltette fel egyformán a kíváncsiságomat, ráadásul sok adat és információ a francia piacra vonatkozik, van viszont néhány téma, ami egyrészt univerzális, másrészt hozzám különösen közel áll. Ezeket szeretném megosztani az alábbiakban.
Eleget termelünk-e a Föld 7,6 milliárd lakosának táplálásához?
Az írás talán legizgalmasabb kérdése az, hogy Eleget termelünk-e a Föld 7,6 milliárd lakosának táplálásához?
Mielőtt rátérnénk a szerző válaszára ezt annyival ki is egészíteném rögtön, hogy a még 2020-ban íródott könyvet 2021 végén adták ki Magyarországon, és a Föld lakossága azóta is nőtt, immár közel 8 milliárdnyian vagyunk.
A szerző 3 problémát vázol fel ezzel kapcsolatban. Egyrészt a világ egy nagy része rengeteg élelmiszert pazarol, egy másik része túl sok húst és tejet fogyaszt. Ráadásul túl sok élelmiszert fordítunk bioüzemanyagok gyártására, ahelyett, hogy ezek az élelmiszerek a legelesettebbek asztalára kerülnének. A konklúziója pedig az, hogy az éhínség és az alultápláltság a jövedelmek közti egyenlőtlenség miatt van jelen a világban, nem pedig az elégtelen élelmiszer-termelés miatt.
Nem tudok ezzel nagyon vitatkozni, de kiegészíteném a fentieket. Sajnos meglátásom szerint a jelenleg használatos mezőgazdasági rendszerek nem képesek fenntartható módon megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer előállítására. Igen, az élelmiszer eloszlása nem egyenletes és igen, rengeteg élelmiszer kerül a kukákba, de mindemellett nagyon fontos, hogy a mennyiségi nyomás ne okozza a minőség romlását, hogy ne környezetrongáló, állatjóléti szabályokat áthágó módon jussunk hozzá a kellő mennyiségű élelmiszerhez.
Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a következő, számomra is nagyon fontos kérdés:
Hogyan csökkentsük az élelmiszerpazarlást?
Az élelmiszerpazarlás csupán egyharmadáért felelősek a fogyasztók, a fennmaradó kétharmadnyi részért a termelők, feldolgozók és elosztók tehetők felelőssé, akik az élelmiszerlánc valamennyi lépésénél megszabadulnak azoktól a termékektől és melléktermékektől, amelyeket nem tudnak értékesíteni. Saját példánk megmutatja, hogy ez a melléktermék, ami sok helyen hulladékként végzi, hogyan válhat mégis értékesíthetővé, azaz értékké. A KOMETA az első olyan húsfeldolgozással és húsipari termékgyártással foglalkozó cég Magyarországon, amelyik mellékterméküzemmel rendelkezik. Ez lehetővé teszi számunkra a húsfeldolgozás során keletkezett vágóhídi termékek feldolgozását, így éves szinten 2300 tonna csontlisztet és 1300 tonna állati zsiradékot/olajat állítunk elő). Előbbiből állateledel készülhet, utóbbit a gyógyszeripar tudja hasznosítani.
Az élelmiszerpazarlás csökkentésére számos jó példát hoz Franciaországból a szerző, melyek közül néhány működik már Magyarországon is, de sajnos ez a terület még náluk is gyerekcipőben jár és pusztán helyi programok, kis közösségek képesek hathatósan foglalkozni ezzel a problémával. Ezen a területen is teljes iparági összefogásra és komoly programokra lenne szükség, és ebben fontos helyet tölthet be a fogyasztók edukálása is.
Holnap már rovarokat fogunk enni?
Az „együnk kevesebb húst, sőt, ne együnk egyáltalán” diskurzus egyre hangosabb és egyre több csatornán keresztül ér el bennünket. A húshelyettesítő termékek egyelőre csak kis jelentőséggel bírnak, különösen itt, Magyarországon, de a boltok polcain már találkozhatunk velük. Az nem teljesen egyértelmű, hogy tényleg jót teszünk-e a Földnek, ha áttérünk ezekre a műhúsokra, és a világ élelmiszerellátási problémáit rövid távon biztosan nem a műhús oldja majd meg. A szerző is inkább arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon a rovaroknak milyen szerepük lesz ebben. Természetesen a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete is évek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel. Már egy 2013-ban készült jelentésükben írtak a rovarokról, mint a világon lévő éhínség és alultápláltság elleni küzdelem egyik megoldásáról.
Itt Európában ez egyelőre csak kuriózum, olykor hallhatunk híreket arról, hogy bizonyos élelmiszerek már tartalmaznak rovarokból készült lisztet, de a termelése és fogyasztása egyelőre elhanyagolható. Thaiföldön ugyanakkor például már léteznek tücsök- és más rovarfarmok, amelyek hatékonysága felülmúlja a hagyományos állattartó nagyüzemek hatékonyságát. „Egy tonna táplálék előállításához a sáskatenyészet tizenkétszer kisebb területet igényel, mint egy szarvasmarha csorda.”
Nem hiszem, hogy a közeljövőben a rovarok fogják felváltani étrendünkben a húsokat, de a téma abból a szempontból érdekes, amit már sokszor, sok helyen elmondtam. Együnk kevesebb húst, de az legyen jó minőségű. Nézzük meg, honnan vásárolunk, és csak megbízható forrásból, kiváló minőségű élelmiszert válasszunk.
Túl sok húst eszünk?
A szerző szerint a franciák 66 kg húst esznek fejenként évente. Gyorsan kerestem egy magyar adatot, ami a KSH szerint 2019-ben 68,8 kg volt. Ha európai vagy világviszonylatban nézzük, ezek korántsem kirívóan magas számok. Európában a legtöbb húst a spanyolok eszik, ők 90 kg/fő/év felett fogyasztanak), őket az izlandiak és az osztrákok követik. A kelet-európaiak kevesebb húst esznek a nyugat-európaiakhoz képest, amit az átlagos jövedelmek különbségeivel magyaráznak. A spanyol Greenpeace szerint náluk azért ilyen kirívóan magas az egy főre jutó húsfogyasztás, mert a termelők és húskészítmény-gyártók nagyon olcsón adják termékeiket, ami idézem őket: „arra készteti az embereket, hogy akaratlanul is egészségtelen ételt fogyasszanak.”
De miért is rossz a túl sok hús fogyasztása? Természetesen nem azért, mert egészségtelen lenne, csak szem előtt kell tartanunk a minőség a mennyiség előtt elvét.
A világszerte megtermelt gabona nagy részét állatok etetésére fordítják, a FAO szerint világviszonylatban ez 80%. A szerző erős állítása erről: „az állatok, amikkel a leggazdagabbak táplálkoznak, megeszik azt a táplálékot, amihez a legszegényebbek nem tudnak hozzájutni.”
Szerencsére azonban ő sem gondolja, hogy az állattenyésztés minden fajtáját el kell ítélni, a problémát ő a túlzott húsfogyasztásban látja.
És hogy mi lehet a jövő? A vegánizmus vagy a rovarok és algák beépítése az étrendünkbe? Hogy veszélyes-e a pálmaolaj, kihalóban vannak-e a méhek, lehet-e olcsó a bio és lesz-e elég vizünk? Nos, ezekre a kérdésekre is válaszokat ad a könyv. Olvassák el, gondolkodjanak és keressenek maguk köré hasonlóan gondolkodókat. A változás mindig alulról indul. Kezdjünk kis lépésekben és a piac, a vállalatok mind reagálni fognak. Legalábbis mi ezen dolgozunk.
