Napjainkban két fő rendszer létezik, amelyek mentén megvalósul a mezőgazdasági termékek feldolgozása, termelőktől a fogyasztókig juttatása. Az egyik út a félig iparosított hagyományos mezőgazdaság, a másik pedig a biogazdálkodás.
Meglátásom szerint egyik létező modell sem képes arra, hogy fenntartható módon, hosszú távon kielégítse a növekvő népességű világ élelmezési szükségleteit. Egyik sem garantálja az ellátási lánc minden szereplője számára a tisztességes megtérülést és gazdaságos működést. Az elmúlt évtizedek folyamán a piaci versenystratégia sarkalatos pontjává kizárólagosan az ár vált.
Ennek folyományaképp mindannyian, kollektíven óriási árat fizetünk az olcsó élelmiszerért!
Éppen ezért meggyőződésem, hogy elérkezett az útkeresés ideje: meg kell találnunk az arany középutat az ipari- illetve biogazdálkodás között, vissza kell térnünk a józan ész talajára!
Itt az idő, hogy szemléletet váltsunk, s a „nagy mennyiség alacsony áron” mottó helyett a „minőséget tisztességes áron” szemléletet helyezzük üzletpolitikánk középpontjába!
Az ipari mezőgazdaság túlságosan nagy hangsúlyt fektet az árra!
Könnyen azonosíthatjuk a hagyományos, túl-iparosított mezőgazdasági és a hozzájuk kapcsolódó feldolgozóiparági rendszer három kritikus pontját:
- MENNYISÉGI NYOMÁS: A termelők, hogy TÚLÉLJENEK, veszélyeztethetik a talaj egészségét, hosszútávú termékenységét éppúgy, mint az állatok egészségét. A feldolgozók a késztermék minőségét tehetik kockára az árverseny és az óriási nyomás okán, ami végső soron a fogyasztó egészségét kockáztathatja!
- TÚLTERMELÉS: A termelők és a feldolgozók együttesen a méret- és választékgazdaságosság eszközeivel próbálják csökkenteni a költségeiket, így a kínálat nagyobb, mint a piacon meglévő kereslet.
- ÁRRÉS: A promóciós árak sokszor alacsonyabbak, mint a tényleges termelési árak. Ez a jelentős különbség az akciós és a tényleges árak között összezavarja a fogyasztót, aki ezáltal elveszíti a képességét arra, hogy felfoghassa egy adott áru tényleges értékét.
Ennek az eredménye a környezetkárosítás, az állatjóléti előírások háttérbe szorítása, a túltermelés és az alacsony minőségű élelmiszer. Ezen felül az átláthatatlan fogasztói árak, valamint egy rossz egészségi állapotú, összezavarodott társadalom.
Az ipari mezőgazdaság túlzó módszereire csak két példa:
- Tényleg megéri egy tehén élettartamát a végletekig lerövidíteni, napi 40-50 liter tejet kifacsarni belőle, ezáltal olyan tejtúltermelést előidézni, ami az árakat tartósan 30 eurocent (105 forint) alá szorítja?
- Van annak értelme, hogy elősegítsük az egyre szaporább sertésfajták terjedését, melyek évi 35 malacot ellenek, holott kevesebb tőgye van az anyaállatnak, mint kölyke, csak azért, hogy folyamatos legyen a hústúltermelés?
Tényleg megéri? Van ennek értelme? Úgy vélem, nem! Ha így folytatjuk, ez a termelési modell végromlásba dönti az emberiséget!
Ha a biogazdálkodásról beszélünk, az iparival ellenkező problémákkal találjuk szembe magunkat!
- Átláthatatlanság: A vásárlók felé tanúsított kommunikáció gyakran se nem transzparens, se nem becsületes.
- Bizonytalanság: A természetre való túlzott támaszkodás, a kontroll hiánya a termés feletti kontroll elvesztését eredményezi, kiszolgáltatottá tesz minket.
- Túl drága: Az organikus, biotermékek csak a népesség egy szűk, vagyonos szegmense számára elérhetők.
Ez utolsó pont viszont döntő fontosságú! A biotermékek a társadalom többsége számára nem hozzáférhetők az áruk miatt, ezen felül a biogazdálkodás képtelen kielégíteni a növekvő világnépesség élelmiszer iránti igényeit.
Néhány további gondolat, hogy kiemeljük a biogazdálkodás visszásságait:
- Komolyan el szeretnénk hinni azokat a már-már tündérmese-szerű álomvilágokról szóló történeteket az agroturizmusról, melyek csak a boldogságról, egészségről, a tökéletesség látszatáról szólnak? Hogy egy kis farmház egy konyhakerttel, egy pár kecskével, két malaccal és csirkével kiszolgálja a hozzájuk betérő számtalan vendéget, és csak a saját erőforrásaira támaszkodva táplálja egészséges ételekkel emberek tucatjait?
- Biztosak lehetünk benne, hogy a biotermékek mindegyike, melyet az áruházak boltjain találunk, teljes mértékben az előírásokat betartva készült, és minden paraméterük megfelel azoknak?
- Sok biotermék nem-EU országból kerül behozatalra, például Egyiptomból, Marokkóból, Tunéziából… Ki ellenőrzi azt, hogy ezen országok a szabályozásukat teljesen EU kompatibilissé tették, és a termelési folyamat során ezeket tiszteletben is tartották?
Az én ötletem a hagyományos ellátási lánc újragondolása, egy olyan modell, mely végigkíséri az élelmiszer-előállítást a termelőktől a feldolgozókon és értékesítőkön át egészen a fogyasztókig:
HonestFood: Finom, Egészséges, Megfizethető.
Arany középút a mezőgazdasági termékek termelésére, feldolgozására és kereskedelmére.
